Lovagok

Dr. Kovács Zoltán

Dr. Kovács Zoltán

A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke. Akinek munkájában kiemelt fontosságot kap a vízvédelem és a védelem alatt álló halfajok megóvása.

Dr. Móczár István

Dr. Móczár István

Orvos, a Maglódi Önkormányzat képviselője, a Magyar Tudományos Akadémián 1988-ban megalakult Magyar Környezetvédelmi Egyesület (MKvE) alapító tagja, a környezetvédelem, a környezettudatos gondolkodás meghonosítása terén felmutatott tevékenységéért.

Dr. Orosz Tamás

Dr. Orosz Tamás

Humánökológus, filozófia előadó, művelődésszervező, a debreceni Újkerti Közösségi Ház közművelődési szakembere, a Magyar Humánökológus Társaság, a MTESZ, a KÖRLÁNC, a Környezeti Tanácsadók Egyesületének és a Magyar Népművelők Egyesületének tagja, a környezeti nevelésben tanúsított példamutató munkájáért.

Duró József Sándorné "Manyi néni"

Duró József Sándorné "Manyi néni"

A zsákai természetvédő szakkör vezetőjeként a település diákjaival karöltve immár csaknem harminc éve dolgoznak az ott található Tájvédelmi Körzet élővilágának megmentésén.

Farkas Tamás

Farkas Tamás

A Misina Természet- és Állatvédő Egyesület vezetője, aki elhivatottsággal és nagy szeretettel foglalkozik az állatvédelemmel és a gyerekek állatszeretetre nevelésével.

Für Anikó

Für Anikó

Színművész, a Madách Színház tagja, aki természet- és környezetvédő magatartásáért, példaadásáért, az utcai szemetelőkkel szemben tanúsított személyes fellépéséért kapott jelölést.

Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő

Tagok

Ismerje meg lovagrendünk tagjait:

Ismerje meg lovagrendünk apródjait:


Ferling Webline
Öko-Ferr Hulladékkezelést Koordináló Közhasznú Nonprofit Kft. PANNONPOWER Szigetvári takarékszövetkezet RG Stúdió KÖRTE Környezettechnika Zrt.