Program - Közszféra
A Zöld Gondolat Lovagrend Közhasznú Egyesület 2007. évi programterve
2007
Egyesületünk két évvel ezelőtt hosszú távú stratégiát dolgozott ki, melyet pályázati forrásokból kívántunk megvalósítani. Bár az előző két évben benyújtott, összesen tizenkét pályázatból kettőt sikerült elnyernünk, ez nem szegte kedvünket, és idén ismét pályázunk, hogy a 2007-re kitűzött céljainkat elérjük.
Követve az általunk meghatározott stratégiát idén a jövő nemzedék környezettudatos gondolkodásmódjának kialakítására helyezzük a hangsúlyt. Ennek szellemében nyújtottuk be pályázatunkat a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium „Zöld Forrás” programjának felhívására, hogy létrehozhassunk egy gyerekeknek szóló, zöld gondolatokat tartalmazó, közvetítő blogot, melyhez a fiatalok interaktív módon hozzászólhatnak, véleményt formálhatnak. Szeretnénk létrehozni továbbá Lovagrendünk gyermekszervezetét. E stratégiai irány mellett természetesen az egyéb programok szervezését sem szeretnénk háttérbe szorítani.
Megvalósult és tervezett programok
1. Lovaggá avatás és ünnepélyes megnyitó
A Zöld Gondolat Lovagrend új programot kínál a gazdasági élet szereplőinek: megalapította saját Üzleti Klubját, melynek ünnepélyes megnyitójára január 12-én, került sor a villányi Somogyi család látványpincéjében. A Klub ünnepélyes megnyitóján elsőként a dunaújvárosi ÖKO-FERR Hulladékkezelést Koordináló Kht., a PANNONPOWER HOLDING Zrt., a Szigetvári Takarékszövetkezet, és a pécsi RG Stúdió vezetői vehették át a Klub szimbólumának választott, a környezettudatos gondolkodást hirdető reprezentatív képet.
Az ünnepélyes megnyitót lovaggá avatási ceremónia követte. Idén az Egyesület tagjai és lovagjai ajánlásai alapján a következő személyeket avatták 2007 zöld lovagjaivá: Adorján Ritát, a pécsi Árpádtetői Erdei Iskola, a Mókusuli vezetőjét, Gránitz Mihályné és Jelenszkyné Fábián Ildikó pedagógusokat, akik aktív részt vállalnak a következő generáció környezettudatos gondolkodásra nevelésében, és Zimmermann Ferencet, a „Zöldküllő” Mohácsi Túrakerékpáros Természetvédelmi Egyesület tiszteletbeli elnökét, aki kerékpáros követként vitte hírét szerte az országban a Zöld Gondolat Lovagrendnek.
2007-es terveink között szerepel további, a környezettudatos gondolkodás mellett elkötelezett zöld lovagok avatása, így várjuk minden kedves egyesületi tagunk és lovagunk ajánlását, hogy idén – munkássága, személyisége, környezetvédelmi tevékenysége alapján – mely személyeket látnák még szívesen lovagjaink sorában (aki elfogadja a jelölést).
2. Lovagok kompakt fénycsővel a környezetért
2006-ban Egyesületünk elhatározta, hogy új programba kezd: az energiatakarékos, kompakt fénycsöveket fogja népszerűsíteni a hagyományos izzókkal szemben egy ősszel megrendezésre kerülő nagyszabású kommunikációs programsorozaton. Ingyenes csereakció megrendezésével szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogy a hagyományos izzók lecserélésével magánemberként is sokat tehetünk közvetlen környezetünkért. A program megvalósítása érdekében felvettük a kapcsolatot a magyarországi gyártókkal és forgalmazókkal. Közülük a Flextronics és a GE érdeklődik komolyan az együttműködés lehetősége és az akció iránt, a program megvalósítása azonban az elhúzódó tárgyalások miatt már 2007-re tolódott.
3. Zöld Gondolat Lovagrend Üzleti Klub
Egyesületünk 2006. évi tervei között szerepelt, hogy életre hívjon egy Üzleti Klubot, mely a gazdasági élet szereplőinek kíván lehetőséget nyújtani arra, hogy támogatásukkal hozzájáruljanak a környezettudatos gondolkodás minél szélesebb körben történő népszerűsítéséhez. A Klubba beléphetnek a gazdasági élet mindazon szereplői, akik a Lovagrend által képviselt értékeket mind magánéletükben, mind gazdasági tevékenységükben szem előtt tartják. A Klub januári ünnepélyes megnyitóján elsőként a dunaújvárosi ÖKO-FERR Hulladékkezelést Koordináló Kht., a PANNONPOWER HOLDING Zrt., a Szigetvári Takarékszövetkezet, és a pécsi RG Stúdió vezetői vehették át a Klub szimbólumának választott, a környezettudatos gondolkodást hirdető reprezentatív képet.
Idén szeretnénk tovább folytatni a lehetséges partnerek, támogatók felkutatását.
4. Föld Napja a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága áprilisban, a Föld Napja alkalmából ismét megrendezi immár hagyományosnak mondható rendezvénysorozatát a Tettyén, melynek célja az emberek figyelmének ráirányítása a környezetvédelmi problémákra, a környezettudatos gondolkodásra. A rendezvényen a Zöld Gondolat Lovagrend is képviselteti magát lovagjaival. A program kialakítása folyamatban.
5. Lovagi Őrjárat Szegeden
2006-ban Ferling József, Egyesületünk elnöke a budakeszi általános iskolában képviselte a Lovagrendet – melynek igazgatónője, Bánki Béláné Egyesületünk lovagja is egyben. Idén egy szegedi lovagunk, dr. Görög Márta felkérésének teszünk nagy örömmel eleget, aki egy szegedi óvodába invitálta lovagjainkat. Az óvodában nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos nevelésre, így örömmel vennék, ha zöld lovagok egy előadást tartanának a gyerekeknek. A program kialakítása folyamatban van.
6. Éves közgyűlés és zöld lovagok találkozója
Idén ismét megtartjuk a rendes éves közgyőlést, ahol az egyesület tagjai elé tárjuk stratégiai céljainkat.
Ezen kívül meg kívánjuk hívni az ország különböző városaiban tevékenykedő lovagjainkat. Az időpont és a helyszín kiválasztása, valamint a program összeállítása folyamatban van.
7. Zöld fül, zöld gondolatok blog – web 2.0 a környezet- és természettudatos gondolkodásért
A médiahasználati szokások változása mára elérte az általános iskolák alsó osztályait is. 3-4. osztályos gyerekek használják nagy magabiztossággal a különböző üzenetküldő és ismerőskereső programokat, és gyűjtik az információkat a világhálóról. Tévedés lenne azt gondolni, hogy csak a természetben sétálgatva és az iskolásokat ott sétáltatva ültethetünk beléjük zöld gondolatokat. Akkor lehetünk igazán hatékony gondolat- és tudatformálók, ha ott helyezzük el üzeneteinket, ahol a legtöbb érdeklődésre és figyelemre tarthatunk számot. A web 2.0 megoldások ezt tudják biztosítani. Célunk egy gyerekeknek szóló, zöld gondolatokat tartalmazó blog kialakítása, melyhez a fiatalok interaktív módon hozzászólhatnak, véleményt formálhatnak, kiegészíthetnek.
Ahogy az élet más területein is igaz, a téma iránti elkötelezettséget itt is megsokszorozza a tartalom létrehozásába való személyes bekapcsolódás, a közösségvállalás. Folyamatos működése esetén a program erősítheti a Zöld Gondolat Lovagrend Közhasznú Egyesület idén megalakuló gyermekszervezetének utánpótlás-bázisát. A programot pályázati pénzből kívánjuk megvalósítani.
8. A Zöld Gondolat Lovagrend gyermekszervezetének létrehozása
Célunk, hogy létrejöjjön a Zöld Gondolat Lovagrend gyermek-szervezete, mely a kezdetben helyi, regionális, később remélhetőleg országos hálózat kiépülésével összefogná a környezetvédő diákokat kialakítva egy egészséges versengést, mely arra inspirálná a résztvevőket, hogy minél többet tegyenek környezetükért. Az Egyesületünk által tervezett tevékenység célcsoportjai általános-, és középiskolások, akiket három korcsoportra bontva szeretnénk megszólítani, és játékra invitálni, mely elméleti és gyakorlati tudást egyaránt igényel majd. A kidolgozott feladatlapokért, és a gyakorlati munkákért (állatok, növények gondozása, szakkörök látogatása, versenyeken, táborokon való részvétel, stb.) egyaránt matricát kapnak majd a gyerekek, s a legszorgalmasabb, legtöbb pontot gyűjtő diákokat októberben, az Állatok Világnapján kis lovaggá avatjuk majd.
9. Civil kapcsolatok erősítése
A Zöld Gondolat Lovagrend a KÖVET-tel (Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület), és a szekszárdi ZÖLDSZEM Egyesülettel közös pályázatot készített, hogy 2007 során szorosabb együttműködést valósítsanak meg mind szakmai, mind szervezetfejlesztési szempontból. Az együttműködés célja olyan partneri együttműködés kialakítása, ami segíthet az általuk folytatott országos szintű civil környezetvédelmi tevékenység hatékonyságának javításában, a problémák helyi megoldásában a partnereken keresztül, valamint az egyesületek tevékenységének megerősítésében, szervezeti tudásuk fejlesztésében. Ennek érdekében pályázott a három szervezet két regionális tapasztalatcsere és konferencia megrendezésére, melynek keretében megteremthetik a szervezetek közötti regionális együttműködés alapjait, és a KÖVET átadhatja az ehhez szükséges szervezeti tudást és ismereteket.
Pécs, 2007. március 28.
Ferling József Czére Zsóka
elnök ügyintéző





