Hírek

Megmentettünk 270 db fenyőfát

2004-01-02

Tegnap zárult a Zöld Gondolat Lovagrend kétnapos akciója, melynek keretében műanyag edénybe ültetett luc fenyőfákat adtunk bérbe az érdeklődőknek.

Pécsett a 220 db fenyőfából 200-ra, Mohácson pedig az 50 darabból 45-re volt kereslet.

A megmaradt néhány darab fenyőfa ellenére sikeresnek könyveljük el az akciót, mivel mind a bérbe adott, mind a majd elajándékozásra kerülő fenyőfákat megmentettük. Ezek a fák nem kerültek a többi – milliós nagyságrendű – „társainak” sorsára, hanem tovább élhetnek majd a vásárló, vagy a megajándékozott intézmény kertjében.

 A fenyőfákat 2005. január 3-án, 14 és 16 óra között váltjuk vissza az eladások helyszínén, 2000 forintért (Pécsett a Praktiker Áruház parkolójában, Mohácson a Városháza melletti sétáló utcában), valamint 16 órától átadjuk őket az örökbefogadó intézményeknek: bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak, kórházaknak, öregek otthonának.

 Az elmúlt öt év bebizonyította, hogy a cserépbe ültetett fenyőfákra van igény, és mindig akad olyan ember, akinek fontos a környezete megóvása, ezért tenni is kíván, sőt áldozatot is hajlandó hozni érte. Őértük és természetesen a fákért jövőre is megszervezzük az akciót, melyre már most mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

 Nagyon boldog, békés karácsonyi ünnepeket, sikerekben és örömben gazdag új évet kívánunk!

Tagok

Ismerje meg lovagrendünk tagjait:

Ismerje meg lovagrendünk apródjait:


Ferling Webline
Öko-Ferr Hulladékkezelést Koordináló Közhasznú Nonprofit Kft. PANNONPOWER Szigetvári takarékszövetkezet RG Stúdió KÖRTE Környezettechnika Zrt.