Hírek
Szépen cseperednek az örökbe adott fenyőfák
2005-08-11
A Zöld Gondolat Lovagrend 2000 karácsonya óta minden évben megszervezte a visszaváltható fenyőfa akciót – igen nagy sikerrel. Kezdetekben csak Pécsett, majd Mohácson is kínáltunk fákat azon családok számára, akik fontosnak tartják a környezet megóvását és úgy gondolják, hogy mindannyian tehetünk ennek érdekében.
Például azzal, hogy a karácsonyi ünnepeket nem kivágott fenyőfa feldíszítésével ünnepeljük meg, hanem – igaz, hogy kisebb méretű –, de élő fenyőfát ülünk körbe Szenteste.
Az új év elején visszaváltott fenyőfákat pécsi és mohácsi közintézményeknek (iskoláknak, óvodáknak, öregek otthonának, kórházaknak stb.) ajándékoztuk.
Az elajándékozott fenyőfákat örökbefogadási nyilatkozat aláírásával vették át az intézmények képviselői.
A fenyőfákat először 2003 őszén „ellenőrizte” a Zöld Gondolat Lovagrend. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az elültetett fák mennyire életképesek új környezetükben. Odafigyelés mellett a fák többsége megeredt, ugyanakkor a nagy nyári szárazság a mély gyökerekkel még nem rendelkező fiatal fákat megviselte, ezért néhány sajnos elszáradt.
Idén ősszel ismét elmentünk néhány intézménybe, hogy megtekintsük a kis fenyőfákat.
Nagyon kedvező és szép látvány fogadott minket több helyen is. Négy intézményt emelünk ki, melyek mindenképpen érdemesek arra, hogy egy kis nyilvánosságot kapjanak.
1. A pécsi Bánki Donát utcai Általános Iskola évről-évre sok fával lett gazdagabb, hiszen az udvar mérete lehetővé tette további növények nagy számban történő kiültetését. A fák gyönyörűek, szépen növekednek, és nagyon szép környezetbe kerültek. Az iskola madárházat épít, mely körül nagyon sok fenyőfa „otthonra lelt”.
2. A pécsi Köztársasági téri Óvoda az évek során csak egyetlen fenyőfát igényelt, de azt nagyon sok szeretettel gondozzák.
3. A szintén pécsi „Napraforgó” Dugonics Utcai Nemzetiségi Óvoda évek óta „visszajáró igénylő”, akik az udvaron, a kerítés mentén helyezték el egy sorba a szépen gondozott fákat.
4. A pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskolában szintén nagyon jól érzik magukat a fákat, és ott is gyakorlatilag mindenféle méretben megtekinthetők a fák, hiszen az iskola szinte minden évben él az örökbefogadás lehetőségével.






