Hírek
Új lovagokat avattunk a Napló Napon
2002-06-09
A Zöld Gondolat Lovagrendet két és fél évvel ezelőtt azért indítottuk el támogató partnerek közreműködésével, mert jövőnk szempontjából fontosnak tartjuk a környezet- és természetvédelemmel, illetve az energia tudatos felhasználásával kapcsolatos ismeretek minél szélesebb körben történő elterjesztését.
Az elkövetkező száz évre – a jövőkutatók szerint – a környezetvédelem évszázada címkét ragasztja majd a történelem. Az otthonunk, a lépcsőházunk, a munkahelyünk környezeti állapotát, gyermekeink gondolkodását nem általunk érinthetetlen gazdasági, és politikai erők, hanem meghatározó módon saját cselekedeteink alakítják.
Az eltelt két és fél év alatt Lovagrendünk elsősorban az év végén rendezett visszaváltható karácsonyfa-akciókkal vált ismertté. Idén ennél többre készülünk. A környezet-, a természet- és az egészség védelmének üzenetét szeretnénk elvinni – innen Pécsről indulva – Magyarország más városaiba. Kerékpáros követeink ősszel indulnak majd, és ahol fogadókészségre találnak, ott hármas facsoportokat ültetünk. Szándékaink szerint ezek a fák emlékeztetnek majd a jövőben mindenkit arra, hogy a saját cselekvési környezetünkben mindannyiunknak tennivalója van.
Egy évvel ezelőtt itt, szintén a Napló Napon, a Széchenyi téren avattuk az első lovagokat.
Idén ismét a legszélesebb nyilvánosságot, a Dunántúli Napló olvasóit hívtuk segítségül ahhoz, hogy a jövőnk szempontjából felelősen cselekvő – hitem szerint egyébként sok ezer – lehetséges lovagjelöltek közül kiket avassunk lovaggá. A beérkezett szavazatok alapján négy új lovagot köszönthettünk 2002. június 8-án.
Baronek Jenőt a Baranya Megyei és a Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség elnöke, 12 természetjárással, természetvédelemmel foglalkozó könyv szerzője.
Farkas Tamást, a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület vezetője, aki elhivatottsággal és nagy szeretettel foglalkozik az állatvédelemmel és a gyerekek állatszeretetre nevelésével.
Für Anikó színművészt, a Madách Színház tagja, aki természet- és környezetvédő magatartásáért, példaadásáért, az utcai szemetelőkkel szemben tanúsított személyes fellépéséért kapott jelölést.
Dr. Kovács Zoltánt, a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke. Akinek munkájában kiemelt fontosságot kap a vízvédelem és a védelem alatt álló halfajok megóvása.
Kommunikációs programunk fővédnöke dr. Szili Katalin az országgyűlés elnöke, védnöke De Blasio Antonio, a Pécsi Egészséges Városért Alapítvány ügyvezetője, szakmai támogatója pedig dr. Iványi






